Múlt heti vendégem egy negyven körüli zenészember volt. (Hát igen, művész. Vagyis egy "lelkizős", nyitott, érzékeny férfi.) Több problémával érkezett, elsődleges gondja, hogy pár éve elvált, otthagyva az anyjuknál a két kamaszodó gyermekét, új kapcsolatában pedig szintén vannak gyermekek a párja előző házasságából - és most úgy érzi, egyik család sem igazán a "sajátja", hiányzik neki az, hogy valahová úgy igazán tartozzon. A gyermekei - ő úgy érzi - haragszanak rá, neki lelkiismeretfurdalása van velük szemben, az új családja pedig még nem fogadta be igazán, de nem is tudja, mennyire viselkedjen ott "apaként", mennyire lehet pl. szigorú velük. Az egész helyzet miatt frusztrált, feszült, saját elmondása szerint "mindenre ugrik", ami kicsit is zavarja őt, gyakran túlreagál dolgokat a magánéletében.Az egész ügyre elkülönült, szerethetetlen érzést teszteltünk. Egy meghatározó, a jelenhez a részéről nehezebben köthető gyerekkori baleset után (amit természetesen homlok-tarkó tartással és egy pozitív képpel, korrekciókkal szintén oldottunk a megfelelő időben) egy 33 éves 3 hónapos kori élménye jött elő. (Már a 3-as szám ilyen mértékű jelenléte is érdekes volt, hiszen éppen ez okozza a jelenbeli problémát: hogy ott van ő és a két családja - ez összesen három szereplő "egység" az életében, ami a hagyományos felfogás szerint nem fér össze és feszültséget kelt.) A barometria szerint kishitű és rémült volt akkoriban, valamint a történés összefüggött a hűség és a megsemmisítés fogalmával. A Bach esszenciák közül a fehérvirágú vadgesztenye cseppet teszteltem ki neki, ami egyfajta ellenségeskedéssel jár együtt, és sok nyomasztó gondolkodást, belső párbeszédeket, körbe-körbe járó gondolatokat és folyamatos belső vitákat jelent az illetőnek saját magával. Úgy tűnt, ez az, ami a jelennel erősen összeköti az akkori történéseket, ami akkor és most is jellemző rá: az állandó "agyalás", nyugtalanság, az ideges aggódás. Kiderült, hogy a 33 éves kori események a férfi zenekarához köthetőek, majd' 3 évig tartott akkoriban egy zaklatott, végeláthatatlannak tűnő időszak, amelyben azon ment a huzavona, hogy hogyan és milyen formában működjön tovább a zenekaruk. "Teljesen két tűz között voltunk" - kezdte a férfi -, "benne voltam abban a bizottságban, amelynek dönteni kellett volna, de mindig újabb dolgok merültek fel és nagyon elhúzódott a dolog. Végül aztén a lehető legjobb megoldás született, ami a mai napig jól működik." Megkérdeztem tőle, hogy milyen párhuzamot lát az akkori munkahelyi helyzet és a jelenbeli magánéleti nehézségek között. Mivel első alkalommal volt nálam, először nem is igen értette, mire akarok kilyukadni, valójában a nyilvánvalót nem érzékelte: hogy akkor és most is - hiszen ő maga mondta ki ezt szó szerint mindkét helyzetre!:-) - két tűz között volt és van, ami egy végeláthatalan és megoldhatatlan stresszfaktornak tűnik a számára.
Két dolgot sikerült leszűrni az akkori eseményekből annak az oldása során: egyrészt, hogy már volt egyszer hasonló helyzetben, ami aztán igenis megoldódott - vagyis ő bizony képes rá, hogy megoldjon újra egy hasonló helyzetet! Szó sincs arról, hogy bármi kilátástalan volna a mostani élethelyzetben. A másik, hogy akkor az elhúzódó stressz hatására az rögzülhetett a tudatalattijában, hogy "egy kedvező kimenetelt meg kell hogy előzzön több évnyi szenvedés" (vagy valami hasonló) - ez pedig egy ún. korlátozó hitrendszer, olyan téves, stresszhelyzet által "tanult" vélt igazság, ami egyáltalán nem igaz és amire a férfinak semmi szüksége sincs ahhoz, hogy harmóniában éljen és gördülékenyen haladjon előre az élete.
A fenti nézőpont egy egészen új rálátást és egy másfajta hozzáállás lehetőségét kínálta neki - a kérdés, hogy vajon ő tud-e vele élni...? Nekem úgy tűnt, hogy minden esélye megvan rá.:-)
