Az egész problémakör kapcsán a legelején azt teszteltem neki, hogy úgy érzi, nincs más választása, mint ez a bizonytalankodás és fenyegetettnek érzi magát, a kapcsolatot, nincs önbizalma ebben a helyzetben. Az oldás során több érdekes részlet is felmerült, de egyszerre úgy tűnt, hogy az egésznek a gyökere nagyon a távoli múltba vész: az izma azt jelezte, hogy egy előző életbeli esemény az, amit hurcol magával és ami rányomja a bélyegét a jelenre.
Egy 1700-as évekbeli életbe kellett visszamennünk, ahol egy adott esztendőben 8 éves kisfiúként egy távolkeleti országban élt a lány, ahol szintén azt érezte, hogy nincs választása és kitaszítottnak, elkülönültnek érezte magát. (Ilyenkor nem kell újra átélnie az egykori élményt a páciensnek, mint például egy regressziós hipnózis során, hanem mint egy filmet látja maga előtt a főbb eseményeket, az akkori önmagát is kívülről szemlélve. A legfontosabb tudnivalókat, hogy mikor, hol, hány évesen élt és hogyan érezte magát, kitesztelem az alkar izmán a számára, a többi pedig az ő feladata - amennyiben az illető nem zárkózik be szellemileg és lelkileg, a film ilyenkor "elindul" a becsukott szeme előtt. Ha valaki nem fogadja el a lélekvándorlás tényét, ami néha előfordul, akkor azt szoktam mondani, hogy fogja fel az egészet úgy, hogy az agya, a tudatalattija egy asszociációs történetet perget le neki a jelen problémája megoldásához, ez így már mindenkinek elfogadható.)
A lány becsukta a szemét, én homlok-tarkó tartással fogtam a fejét és el is indult a történet: a lány látta a kisfiút sok nő társaságában, akik véhetőleg főleg a családtagjai voltak és kiszolgálták őt, mert ő fiú, férfi - de apja nem volt. (Ahogyan a lánynak a jelenben sincsen.) Ő pedig ebben él, elfogadja a nők szolgálatát, de egyáltalán nem érzi úgy, hogy közéjük tartozik, nem is kommunikál velük, elfordul tőlük. Természetes neki az egyedüllét (ahogyan a lánynak is a jelenben), megtanulja az önállóságot - de az együttélést, a valódi közösséget, amit ez emberileg, érzelmileg jelent, azt nem.
A feladat ilyenkor mindig az, hogy a megtörtént negatív érzetek helyett, amiket ilyenkor a tudatos szintre hozással és a homlok-tarkó fogással kioldunk, egy pozitív képet csináljunk, ami betölti a keletkezet "űrt". Arra kértem a lányt, hogy innentől írja át a történetet (ahogyan bárki a jelenben is átírhatja saját élete történetét:-)): lássa azt, ahogyan a kisfiú az egyik nőhöz közelít és kommunikálni kezd vele, de legalábis csináljanak együtt valamit. A lány azt látta, hogy a kisfiú kimegy a konyhába és ott egy idősebb nő, aki éppen főz, bevonja őt is az előkészítésbe, zöldséget aprítanak együtt. Kértem, hogy mosolyogjanak egymásra, próbáljanak beszélgetni. A történet nagyon szépre kerekedett: a kisfiú felmászott az idős hölgy ölébe, aki mesélt neki és a közösen hosszúkásra vágott zöldségekkel (amilyeneket a keleti konyha főz:-)) illusztrálta is a történetet, alakokat rakott ki neki az asztalon a meséhez. A lány érezte a közeledést, a bizalmat, az egész érzelmi töltését - azt, hogy milyen jó és biztonságos lehet szívből és bizalommal megnyílni egy másik ember számára. Hogy nem kell félni az odaadástól és befogadástól, mert az egy nagyszerű dolog!:-)
Íme, kiderült a jelenbeli zárkózottság oka: egy előző életbeli esemény, ahol egyedül érezte és védeni akarta magát a lélek, ez valószínűleg sikerült is neki, eltolva magától a másik nemet érzelmileg akár egy életen át - de ez itt és most már nem volt megfelelő a számára, tovább kellett lépnie, hiszen egészen más feladatok várnak rá a mostani női testben...:-)
